Több idő a támogatások felhasználására!

A koronavírus járvány miatt több idő áll az egyéb és magánszálláshelyek rendelkezésére az elnyert támogatások felhasználására, ugyanis 2021. szeptember 30-ig meghosszabbodik. Akik már befejezték a kivitelezési munkálatokat, a változástól függetlenül áprilisban megkezdhetik az elszámolást, amelynek pontos menetéről a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. folyamatosan tájékoztat minden nyertes pályázót.
 
Az MTÜ célja, hogy minden nyertes pályázó meg tudja valósítani a vállalt fejlesztéseket. A járványhelyzet miatti korlátozások és lezárások azonban ezeket a folyamatokat akár több hónappal is visszavethették. Ezért a pályázatokban megjelölt célok kivitelezésére 2021. szeptember 30-ig lesz lehetőség. 
 
A pályázatok fizikai megvalósítását követő 90 napon belül minden pályázónak Záró beszámolót kell benyújtania a támogatás felhasználásának bemutatására. Aki 2021. március 31-ig elkészült a vállalt fejlesztéssel, az a változástól függetlenül áprilistól benyújthatja beszámolóját, amelynek részletes folyamatáról a Kedvezményezettek e-mailben fognak tájékoztatást kapni. 

A Záró beszámolási útmutató az alábbi linkre kattintva érhető el: Záró beszámolási útmutató.

A magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek fejlesztése című pályázati felhívás elszámolásához készült Gyakori Kérdések az alábbi linkre kattintva érthetőek le: Gyakori Kérdések.